Rodosz nyugati strandjai

Frissítve:

Rodosz nyugati strandjai

Frissítve:

Rodosz nyugati strandjai

A görögországi Rodosz sziget nyugati felén jóval kevesebb a jó strand, ami elsősorban a természet alakította formáknak, illetve a tengeráramlatoknak köszönhető. Ennek köszönhetően a sziget legfőbb nyaralócentrumai kevés kivétellel Rodosz keleti felén kerültek kialakításra, aminek szintén nagy szerepe van abban, hogy nyugaton töredéke a kiépített partszakasz.

Rodosz nyugati strandjai között van viszont egy nagy és fontos kivétel, az északnyugati régió: a Rodoszváros és a repülőtér között elterülő vidék. Itt északnyugaton található ugyanis Ialysos és Ixia, a rodoszi turizmus számára két kiemelt jelentőséggel bíró település. Eme két kisváros szállodakomplexumok tucatjainak és méretes apartmanházaknak biztosít helyet, ahol nyaranta ezrek élvezik egy időben rodoszi nyaralásukat.

Rodosz nyugati strandjai

A szállodák egy része a tenger mentén épült fel, és az előttük elterülő nyugati tengerpartot gyakran népesítik be napernyőkkel és napágyakkal vendégeik számára.

Rodosz nyugati strandjai a szélnek és a tenger szeszélyeinek jobban ki vannak téve, emiatt a repülőtértől délebbre már alig találkozni kiépített strandokkal. A sziget ezen oldalán viszonylag hosszan sok a megművelt mezőgazdasági terület is, ezen parcellák gyakran egészen a partig húzódnak, szűk helyet hagyva. Viszonylag kevés kivétel akad csupán, mint pl. a híres rodoszi történelmi látnivaló, Kameiros mellett található strand, vagy a szelet kihasználó szörfösök Fanes település mellett.

Rodosz nyugati oldalának partvidékén ilyen strandok vannak

A sziget közepétől délebbre a szűkös fövenyt felváltják a meredek, sziklás részek, amik szintén kevéssé kedveznek a strandok kialakításának. Itt van néhány néptelen, hepehupás földutakon és gyalogösvényeken keresztül megközelíthető part, és van egy kevés kiépített sziklastrand, mint pl. a Kopria beach a kritinai erőd mellett, vagy a Fourni beach Monolithos falu közelében.

Kopria beach Rodosz nyugati oldalának tengerpartjai között

Rodosz nyugati strandjai összességében kevésbé jók a legtöbb vélemény szerint, és közel sincs annyi fürdőhely, mint a keleti oldalon, de érdemes fejben tartani, hogy ennek ellenére néhány kis bájos gyöngyszemre itt is rábukkanhatunk!

Fontos tudni, hogy akik gyerekbarát strandot keresnek Rodosz szigetén, azok számára összességében a másik rész, azaz a keleti oldal strandjai jóval inkább ajánlottak, hiszen ott találjuk pl. Faliraki homokos partszakaszait, a lassan mélyülő Tsambika beachet és sok más egyéb családbarát partot.

További Rodosz infók, tudnivalók és leírások

Amit még érdemes elolvasni Rodosz szigetéről

A rodoszi repülőtér a sziget kiemelt fontosságú intézménye, ahol a repülőgépek landolnak, és amely több millió utas nyaralását segíti. A repülőtéren transzfer, buszok, taxik, bérautók vehetőek igénybe, továbbá vámmentes bolt is található.

Az Elli beach Rodosz fővárosának legnépszerűbb strandja, mely a település északkeleti részén, a rodoszi kolosszus legendájáról is híres Mandraki kikötőtől és az óvárostól alig száz méterre kezdődik. Rodoszváros kiemelt jelentőségű tengerpartjaként kiépítettsége teljes, környezete pedig ...

A Rodosz kisebb nyaralófaluihoz tartozó Stegna szép stranddal és sok tavernával rendelkezik. Az Archangelos közelében fekvő hely az egyik legjobb nyaralóhely azok számára, akik nyugodt légkört keresnek a tengerparthoz közel.

A Traganou beach Faliraki közelében egy kellemes rodoszi strand, mely kavicsos parttal, tengeri barlangokkal és étteremmel várja a látogatókat.