A középkori városfalak

Rodosz városfala az óváros látnivaló között

A Világörökség részét képező rodoszi óvárost ma is rendkívül masszív kőfal és számos jellegzetes városkapu veszi körbe. A kilométereken át húzódó, több méter magas és széles kőépítmény többször is sikeresen védte a várost. Rodosz fővárosában egy városnézések az egyik legjellegzetesebb, legérdekesebb részét ezek a városnegyedet körbeölelő falak jelentik, ugyanis nagyon hangulatossá és egyedivé teszik a környéket. Az óvárost védő falat többször is földrengések gyengítették, katonák ezrei ostromolták, olykor méretes réseket, komoly sérüléseket okozva rajta, de mindannyiszor kijavították, vagy újjáépítették, és ma is kifejezetten jó állapotban tekinthetőek meg.

Megközelítésük viszonylag egyszerű, mivel a Rodosz főváros legjobb látnivalói közé városfalak közvetlenül a kikötők szomszédságában, az északi részen ölelik körbe az óvárost. Az óváros a rodoszi kolosszusról híres Mandraki kikötőtől sem esik messzire, szinte a város teljes északi részét elfoglalja. Rodoszvároson belül több helyen is táblák jelzik a megfelelő irányt, illetve ezen túl érdemes még a ‘Port’, azaz a kikötőt jelző útmutatásokat is figyelni.

A középkori városfal Rodosz fővárosában

A középkori városfalakat, illetve az óvárost körben az út is megkerüli, melynek mentén több parkolási lehetőség is kínálkozik. Mivel az óváros Rodosz egyik legnépszerűbb látnivalója, a főszezont jelentő nyári hónapokban a közelebbi, frekventáltabb részen fekvő parkolók hamar megtelhetnek, és a legtöbb fizetős.

Az óváros fala, Rodosz

A rodoszi városfal története

A ma is látható városfal első, kezdetlegesebb változata több, mint kétezer éves múltra tekint vissza, amikor a régészek szerint i. e. 350 körül már falak védték a tenger felől a várost. Egy erős falrendszer igénye Rodosz régióbeli jelentősége miatt volt egyre sürgetőbb: a sziget északi felén elhelyezkedő város az Égei-térség egyik legmeghatározóbb kulturális és gazdasági színhelyeként volt ismert, számos kereskedőflotta megállóhelyét is jelentette.

Már az első városfal is olyan erős lett, hogy részben az általa nyújtott védelemnek köszönhetően sikerült visszaverni az i. e. 305-ben Rodoszt ostromló makedón uralkodót, Demetriost, aki korának nagy hatalmú uraként szemet vetett a stratégiai jelentőségű városra. A várost védő csata egyik eredményeként született meg néhány évvel később a rodoszi kolosszus is, ugyanis az ókori világ hét csodájának egyik leghíresebb szobrát a rodosziak tiszteletük és hálájuk jeléül építették a város fő istenségének, Héliosznak, akihez a csata során fohászkodtak.

Rodosz óvárosa, Rodosz legszebb látnivalói

Az ókori városfalat több alkalommal is földrengések rázták meg, a legsúlyosabb i. e. 226-ban: a természeti katasztrófában teljes falszakaszok dőltek le. Rodosz bizánci fennhatósága alatt a sérült falakat kijavították, sőt azokat kiemelt fontosságuk miatt még inkább megerősítették. A bizánciak emellett további védelmi intézkedéseket is hoztak: a falakon belüli terület egyik legmagasabb pontjára új parancsnoki épületet, a katonák számára pedig a falak tövében további lakóépületeket húztak fel.

A városfal a lovagok idejében

Amikor 1310-ben hivatalosan is a lovagok uralma alá került a város, a következő évtizedek során a település falaira különös gondot fordítottak. A kor legkorszerűbb haditechnikáinak is ellenálló, masszív és erős véderőművet kívántak létrehozni, melyhez elsőrangú kiindulási pontot képezett a bizánciak fala. A rodoszi lovagoknak igen nagy tapasztalata volt már a különféle erődrendszerek és városvédő falak építésében, mivel az elmúlt két évszázadban a Szentföldön is számos várat erősítettek meg.

Az óváros fala önmagában is érdekes történelmi látnivaló

A lovagoknak köszönhetően gazdaságilag ismét megerősödött a sziget, és néhány évtized alatt kinőtte addigi határait. Az 1400-as évekre a bővítés már elkerülhetetlenné vált, a sziget vezetése a település jelentős átalakítása, és a fal kiterjesztése mellett döntött. A végső döntést a mamelukok támadása előzte meg, amikor 1440 és 1444 között többször is megpróbálták bevenni a várost, ám a várost védők mindannyiszor elűzték a támadókat.

Hogy a város területét növelhessék, és emellett a védelmét még tovább fokozhassák, a védrendszert jelentősen át kellett alakítani: az új városközpont több, mint negyven hektárra bővített területéhez több száz méter hosszan kellett új falszakaszt felhúzni.

Rodosz óváros, városfal

A fausse braye technika, ahogyan Rodosz védereje készült

A híres velencei építészek tervei szerint kettős fal – fausse braye (falsa braga) – készült, ami egy valamivel alacsonyabb külső falat jelentett a magas főfalak külső oldalán. Ennek a megoldásnak jóval nagyobb alapanyagigénye volt a hagyományos falkialakításoknál, ám a segítségével akár kétszer annyi katona is részt vehetett a védelemben egy ostrom során, illetve magasabb falról akkor is tűz alatt tudták tartani a külső falat, ha az már esetleg elesett.

Rodosz óváros, fausse braye technika

A fausse braye építési technika: kívül egy alacsonyabb, belül pedig magasabb falrész

Az építőmunka 1457-től kezdődően majdnem húsz éven át folyt, melynek során a környék hegyeiből bányászott kövek segítségével terjesztették ki még hatalmasabbá az eredetileg is masszív erődítményrendszert. A bizánci falak egy részét visszabontották, ám az abból származó köveket beleépítették a fal újabb szakaszaiba. Ebben az időszakban készültek el a jellegzetesen vaskos körbástyák is, melyeket a stratégiailag legfontosabbnak ítélt helyekre építettek hozzá a védvonalhoz, továbbá kiszélesítették az árkokat a falak alatt.

Rodosz óváros, fausse braye technika

A városkapukat sem hanyagolták el: körben a fal 11 pontján alakítottak ki bejáratokat, melyek között voltak kizárólag a gyalogosforgalom részére kialakítottak, és a nagyobb csapatok és a lovasság számára tervezett kapuk is.

A rodoszi városfalak jelentősége

Az új falrendszer munkálatai az 1460-as években fejeződtek be, és csupán alig néhány évet kellett várni rá, hogy komoly próbának vessék őket alá: a város falai alá megérkezett II. Mehmed szultán serege Meszih Pasa vezényletével. A korabeli beszámolók alapján százezresre becsült, valójában kb. 12.000 – 15.000 fős had három hónapig ostromolta a várost, ám a masszív fal és a háromezer fős védelem a lovagok vezetésével sikeresen visszaverte a török sereget.

Rodosz városfala, az óváros látnivalói

A falat a támadást követően ugyan sok helyen ki kellett javítani, ám az általa nyújtott védelem kiválóan vizsgázott: csupán néhány helyen építették át, vagy tervezték újra. 1522-ben a törökök ismét megpróbálták elfoglalni a szigetet, ezúttal még nagyobb erőket megmozgatva: nem csupán Rodosz fővárosát, hanem a teljes szigetet blokád alá vonták. A többszörös túlerőben lévő török sereg a partra szállás után elvágta a lovagok utánpótlását, akik végül hat hónapos folyamatos támadássorozat után egyezséget kötöttek a szultánnal, és feladták a várost.

Városkapu Rodosz óvárosában

A városfal állapota a hónapokig tartó ágyútűz során rendkívül nagy mértékben megromlott, amit a város új urai, a törökök csak kevés helyen javítottak ki: a 390 éven át tartó uralmuk alatt éppen csak a legszükségesebb foltozásokat végezték el.

Rodosz óváros városfal

Az 1900-as évek elején, a sziget olasz fennhatósága alatt az óváros több épületét, köztük a leromlott állapotú Nagymesteri Palotát újjáépítették, a falakat pedig szinte mindenhol kijavították. Azóta ugyan történtek kisebb-nagyobb restaurációk, de az óvárost körülölelő fal szinte még mindig ugyanazt a hangulatot árasztja, mint amit a lovagok korában.

Szállások Rodoszon

A több mint négy kilométer hosszú fal ma a Világörökség részét képezi, és Rodosz óvárosának egyik legszebb történelmi emléke a Lovagok Utcája és sok más híres látnivaló mellett, mellyel egy városnézés során biztosan találkozni fogunk.

Szállások

Szállodák és apartmanok keresése Rodosz szigetén, utazói véleményekkel és a szállások független értékeléseivel.

A Rodoszra egyénileg repülővel történő utazáshoz a foglalható szállásokat itt találjuk nyaraláshoz és városnézéshez.

Utazási iroda Partnerünk a Personal Tours, mely megbízható utazásszervezőként repülős nyaralásokat kínál a legnépszerűbb városokba.

A repülőtérről transzfer visz a kiválasztott szállásokhoz, majd a kényelmes nyaralást a helyszínen idegenvezető is segíti.

Repülős szervezett nyaralás utazási irodával
error: rodosznyaralas.hu
Scroll to Top