Tsambika kilátó

Tsambika kolostor és kilátó

Görögország legjobb kilátási pontjainak egyike a Rodosz északkeleti oldalán található Tsambika kilátó, mely közvetlenül a népszerű Tsambika strand mellett magasodik. A szinte páratlan panorámát nyújtó magaslat tetején egy legendákkal övezett aprócska kolostor is épült, melyhez több száz lépcső vezet fel. A Tsambika kilátónak és a kolostornak helyi legendája is van, melyet nagy tisztelet övez a szigeten.

Tsambika kilátó és kolostor

Hol található, megközelítés

A híres rodoszi kolostornak és a Tsambika kilátónak otthont adó meredek szikladomb a fővárostól 25 kilométerre fekszik, Kolymbia város déli oldalán. A Zambiki-hegynek is hívott magaslat Rodosz keleti főútja és a tenger között emelkedik, a felfelé vezető utat tábla is jelzi, mely ide kanyarodik. A leágazás Rodosz fővárosának irányából, illetve Faliraki felől nézve valamivel a Tsambika beach előtt van, majd a helyenként meglehetősen szűkre szabott mellékút egy tágas parkolóban ér véget.

Tsambika kilátó parkoló

A parkoló mellett egy közepes értékelésű taverna és egy helyi néprajzi gyűjtéssel rendelkező kis múzeum is működnek, a tágas terület végénél emelkedő fák között pedig már maga az ösvény indul, mely fent a Tsambika kilátóhoz és a kolostorhoz vezet, melynek neve a helyi térképeken Church of the Virgin Mary Tsambika (Kyra Psili).

Tsambika kolostor lépcsők

Tsambika kilátó, Rodosz egyik legszebb kilátásával és 300 lépcsővel

Mielőbb a nyári hőségben bárki nekiindul a Tsambika kilátóhoz vezető útnak, érdemes vele tisztában lenni, hogy a parkolótól kezdve viszonylag hosszú, és gyakran meredek lépcsőzés következik. A magaslatra vezető ösvényt annak teljes hosszában fehér szegélyűre mázolt, beton járdalapokból öntötték ki, melyek mellett néhol korlát is segíti a közlekedést.

Tsambika kilátó lépcsők

Az út meredekségét és a lépcsőzés okozta nehézséget némileg ellensúlyozza, hogy az ösvényt sok helyen jóleső hűvöset biztosító, kellemes illatot árasztó mediterrán tűlevelűek árnyékolják. A fák lombkoronája alá több széket és padot is kihelyeztek, hogy az idősebb, vagy fáradékonyabb látogatók időnként megpihenhessenek a felfelé, vagy épp visszafelé vezető sétán.

Tsambika kilátó lépcsők és kilátás

A séta felfelé ugyan fárasztó lehet, de ahogy egyre magasabbra jut az ember, úgy válik egyre szebbé a látvány. A zöldellő fák és a kopár sziklák közül egyre többször bukkan elő a távolabbi tájak panorámája: elsőként Rodosz szigetének belső tájai felé, majd egy idő után a Földközi-tenger kékje is megjelenik. A látkép egészen fentebb jutva tiszta időben már oly pazar, hogy nem csupán a magaslattól északra elhelyezkedő Kolymbia környékét lehet belátni, hanem az azon jócskán túl fekvő Faliraki térsége is kivehető.

Tsambika kilátó

A leglátványosabb panorámát azonban mégsem ez nyújtja, hanem a magaslatra teljesen felsétálva a délre fekvő tájak egyedisége, és a közvetlenül a kilátó lábánál lévő, smaragd vizű Tsambika beach látványa. A több mint kétszáz méter magas, meglehetősen meredek dombról elérhető panoráma sokak számára jelenti a rodoszi nyaralás egyik legszebb látképét, sőt maga az aranyló homokkal és zöldeskék vízzel csábító Tsambika strand is innen mutatja legfestőibb arcát.

Tsambika kilátás a strandra Rodosz legjobb kilátója

Tsambika kolostor

Mivel a csodálatos panorámás nyújtó Tsambika kilátó éppen a kis kolostor külső kertjében található, így természetesen magát az intézményt is érdemes meglátogatni. A Church of the Virgin Mary Tsambika (Kyra Psili) néven jelölt rodoszi templom bejárata a méretes leanderbokrok között vezető lépcsősor végét is jelzi egyben, mellette kereszt jelzi a hely szentségét.

Tsambika kolostor (Kyra Psili) Rodosz

A kolostorépület meglehetősen aprócska méretű, előtte egy kis belső udvar szolgál árnyékkal. Itt egy füstölőn és néhány széken kívül egy kis kút is található, ahol az üres kulacsokat is lehet megtölteni friss vízzel. Mielőtt bárki beléphetne az épületbe, táblák figyelmeztetnek az illő öltözetre: amellett, hogy vállat és térdet takaró viselet szükséges, ezen felül a kis belső helyiségben a fotózás sem megengedett.

Church of the Virgin Mary Tsambika (Kyra Psili)

A Tsambika kolostor legendája

A Szűz Máriáról elnevezett Tsambika kolostorhoz több legenda is kapcsolódik, melyek egyike miatt messze földről is érkeznek zarándokok. Az épületben őrzött ikon csodatételei közé sorolják ugyanis a gyermekáldást: évente nők ezrei másznak fel a kolostorhoz, hogy az ikon előtt imádkozzanak a Szent Szűzhöz. Számos esetet jegyeztek már fel, amikor a kolostorhoz történő zarándoklatot, majd imát követően gyermek érkezett olyan családokba, amik már szinte teljesen lemondtak a családalapításról. A Rodoszon élők tiszteletük jeléül az így fogant fiúgyermekeket Tsampikosnak, a lányokat Tsampikának hívják.

Rodosz Tsambika lépcsők

A rodoszi Szűz Mária Tsambika kolostor másik legendája szintén az ikonhoz kapcsolódik. Egykor, évszázadokkal ezelőtt az ikon Ciprus szigetének egyik kolostorában, a Kykkos kolostorban volt megtalálható, ám egyik nap eltűnt onnan, minden látható nyom nélkül. Nem sokkal később Rodoszon egy pásztor éppen ezen a magaslaton, a Zambiki hegyen legeltette az állatait, amikor fényt látott a dombtetőn, a fák ágai között átszűrődve. Kíváncsi volt, hát felkapaszkodott a domb tetejére, és egy ikonra bukkant, mely a fényt árasztotta magából: a ciprusi templomból eltűnt szent ereklyére lelt rá!

Rodosz Tsambika kilátó és kolostor

A kegytárgyat többször is megpróbálták levinni a közeli faluba, de mindannyiszor eltűnt onnan, és újfent mindig a dombtetőn, a fák között bukkantak rá. Az írások szerint még a ciprusi szerzetesek is visszavitték Rodosz szigetéről az eredeti helyére, a ciprusi Kykkos kolostorba, még a hátulját megjelölték – ám az megint eltűnt onnan, és ismét csak Rodoszon, a Zambiki hegyen találták meg. Ez egyértelmű jel volt a helyiek számára, hogy a magaslatra egy kis templomot emeljenek, és az ikon ott kerüljön elhelyezésre.

A Tsambika kolostor, illetve a kilátási pont meglátogatása sokak számára nyújt kellemes élményeket, és az egyik legjobb program azok számára, akik szeretnének egy kicsit túrázni Rodoszon. Ugyan a több, mint háromszáz számozott lépcsőből álló útvonal igényel némi erőfeszítést, de aki egyszer felmászott, az utána sokáig nem fogja elfelejteni az innen nyíló panorámát, és méltán emlegeti majd legszebb rodoszi élményei között.

Rodosz legjobb látnivalói Tsambika kolostor

Miért lépcsőzzünk fel a Tsambika kilátóhoz Rodoszon?

Remek a kilátás!

Rodosz egyik legjobb kilátási pontja: fentről a sziget keleti felének méretes szelete látható.

Ha szeretünk túrázni

Ha nem ijedsz meg egy kis lépcsőzéstől és szeretsz túrázni is, akkor bőven meg fogja érni a fáradtságot.

Egyéb tudnivalók

  • A keleti főútról ágazik le az ide vezető, sok helyen szűkös és meredek aszfaltút
  • Elérhető: aszfaltozott úton bérelt autóval vagy robogóval, majd a parkolótól hosszú lépcsősor következik
  • Infrastruktúra: fent a dombon kút
  • Parkoló, taverna
Szállások Rodoszon

Képek

Képek Tsambika kilátójáról, hogy mire számítsunk, milyenek a híres lépcsők és az itt található Szűz Mária Tsambika kolostor (Church of the Virgin Mary Tsambika (Kyra Psili).

Szállások

Szállodák és apartmanok keresése Rodosz szigetén, utazói véleményekkel és a szállások független értékeléseivel.

A Rodoszra egyénileg repülővel történő utazáshoz a foglalható szállásokat itt találjuk nyaraláshoz és városnézéshez.

Utazási iroda Partnerünk a Personal Tours, mely megbízható utazásszervezőként repülős nyaralásokat kínál a legnépszerűbb városokba.

A repülőtérről transzfer visz a kiválasztott szállásokhoz, majd a kényelmes nyaralást a helyszínen idegenvezető is segíti.

Repülős szervezett nyaralás utazási irodával
error: rodosznyaralas.hu
Scroll to Top