Rodosz helyi buszok, buszjáratok

Frissítve:

Rodosz helyi buszok, buszjáratok

Frissítve:

Rodosz helyi buszok, menetrendek

A helyi buszok és járatok Rodosz szigetén kiemelt jelentőséggel bír mind a helyiek, mind a nyaralók számára, ugyanis kedvező árakon viszonylag sok helyre eljuthatunk velük. Sok utazó számára fontos információ Rodosz helyi buszjáratairól, hogy a sziget buszközlekedése sok szempontból jónak számít Görögországban, legtöbb esetben pontos és megbízható, a jegyárak kedvezőnek mondhatóak, az aktuális menetrendek pedig igyekeznek igazodni az utasok mindenkori igényeihez.

Érdemes tudni azonban Rodosz buszközlekedése kapcsán néhány sajátosságot, amelyek ismeretében jobban átláthatjuk a helyi járatokat és a menetrendeket, az alábbiakban ezekről lesz szó, hogy mire érdemes számítani.

Rodosz helyi buszok, buszjáratok

Tudnivalók Rodosz helyi buszjáratairól 2026-ban

Az egyik legfontosabb információ mindazok számára, akik Rodoszon helyi buszokkal mennének valamerre, hogy Görögország ezen szigetén két busztársaság is működik, egymástól eltérő útvonalakkal. Rodosz buszjáratait a RODA és a KTEL társaságok üzemeltetik, egymástól elkülönülve működnek Rodosz nyugati és keleti oldalán, saját menetrendekkel és buszokkal.

Helyi buszok Rodosz repülőterén, a főváros térségében, a sziget nyugati oldalán – RODA

Rodosz nyugati oldalának főbb településein, a repülőtéren, a fővárosban, továbbá Rodoszváros néhány kilométeres körzetében a RODA társaság működik. Tehát a RODA buszai szolgálják ki Rodoszváros helyi buszközlekedését, a közeli Ixiát, Ialysost, a repülőtér térségét, továbbá egész nyugatot Monolithosig. Fontos, hogy a RODA Rodosz keleti felén Faliraki, Kallithea és a főváros között is üzemeltet járatot, ennél délebbre azonban nem megy.

A RODA buszainak főbb buszállomásai: Rodoszváros, Ixia, Ialysos, Kalavarda, Kremasti, Pastida, Soroni, Paradisi, Fanes, Kritinia, Rodosz repülőtér, Faliraki. A RODA a helyi látnivalók közül a Pillangók Völgyébe is indít helyi buszokat Rodoszvárosból május és szeptember között, mely a fővárosból indul.

Rodosz buszközlekedése

Mivel Rodosz repülőterén a helyi buszközlekedéstt a RODA szolgálja ki, közvetlen helyi buszjárat innen a sziget keleti oldalára nem volt 2025-ig! Aki pl. Falirakiba vagy a keleti oldalon máshová szeretett volna menni a repülőtérről helyi busszal, először Rodoszvárosba kellett mennie, majd ott átszállnia a Falirakiba, vagy az adott helyre tartó buszra.

2025-től viszont változás állt be, elindult végre a Rodosz repülőtér – Faliraki buszjárat!

Rodosz helyi buszok és menetrendek

A helyi buszok Rodosz keleti oldalán – KTEL

Rodosz keleti feléért másik busztársaság felelős, ugyanis ott a KTEL látja el annak rövidtávú és távolsági tömegközlekedését. A KTEL buszaival lehet eljutni többek között Falirakiba, Kolymbiába, Lindosba, Lardosba, Pefkosba, Archangelosba, Kiotariba, de akár olyan strandokhoz is, mint az Anthony Quinn beach, Ladiko beach, vagy épp Tsambika beach.

A KTEL buszainak főbb úticéljai: Rodoszváros, Faliraki, Kattavia, Kallithea, Kalithies, Archangelos, Gennadi, Kiotari, Lindos, Afandou, Lardos, Psinthos, Kolymbia, Malona, Massari, Pefkos, Laerma, Anthony Quinn beach / Ladiko beach, Tsambika beach, Prasonisi (utóbbiak kizárólag nyári időszakban)

A Falirakiban nyaralókat érinti, hogy a városban a KTEL és a RODA is jelen van! A RODA Faliraki és Rodoszváros között kifejezetten sűrű, szezontól függően félóránként – óránként induló járatokat üzemeltet. A buszmegállók Falirakiban, ahol a RODA megáll Rodoszvárosba menet, azok a központi pálmás téren, illetve a tengerparthoz közeli úton vannak. A KTEL dél felé (Lindos, stb irányba) tartó járatainak buszmegállói Falirakiban a főúton, azaz a National Roadon vannak.

Rodosz Faliraki buszmegálló, buszjáratok

Rodosz buszpályaudvara és a buszmegállók

Rodosz fő buszpályaudvara viszonylag könnyen elérhető és jól megközelíthető helyen fekszik, mivel az óváros falain kívül, annak északi oldalán található. A Mandraki kikötőre is tőle mindössze kb. kétszáz méteres távolságra bukkani, és az óváros (a Nagymesteri Palota felőli rész) is közel van.

Rodoszváros fő buszpályaudvarának koordinátái: 36.447471, 28.224830

Rodosz buszpályaudvar

A helyi buszokkal a közlekedés tervezését könnyíti, hogy Rodoszváros fő buszpályaudvaráról indulnak mindkét társaság, a RODA és a KTEL buszai egyaránt, és ide is érkeznek vissza.

Menetrend és busz információk Rodosz

A buszmegállókat ‘Bus Stop’ tábla jelöli a megállóhely nevével, és sok helyen egy kis árnyékos, fedett megálló is van mellette.

A rodoszi helyi buszok többségében modern, klimatizált buszok, melyeknek pontossága az utóbbi években sokat javult. A menetrendek mindig időszakosak, eltérés van az aktuális téli és nyári menetrend között, továbbá a hétvégén induló járatok is különbözhetnek a hétköznapoktól. Az aktuális menetrendet mindig célszerű ellenőrizni a buszmegállókban!

Helyi buszok Rodoszon

Akik nem szeretnének autót bérelni Rodoszon, azok számára jó hír, hogy a szigeten sok hely meglátogatható akár helyi buszokkal is. Ezt a görög szigetek között még ma is csak kevés mondhatja el magáról, mivel buszmegállók viszonylag sok helyen vannak, az útirányok és a menetrendek viszonylag egyértelműek, a buszok minősége pedig műszakilag és kényelmileg egyaránt a legtöbb esetben megfelelő.

Ha valaki a szálláshelyéről busszal szeretne bemenni a fővárosba, netán másfelé kalandozna, Rodosz buszközlekedése több esetben is használható alternatívát nyújthat neki.

Rodosz felfedezése és kirándulás helyi busszal

További Rodosz infók, tudnivalók és leírások

Amit még érdemes elolvasni Rodosz szigetéről

A Szulejmán-mecset a Rodosz török hódoltságából származó látnivaló, mely az egyik legjellegzetesebb épült az óvárosban.

Az aranyhomokos Pefkos beach, avagy Pefki strandja az egyik legjobb tengerpart Rodoszon a gyerekek számára. A lassan mélyülő parttal és puha homokkal rendelkező helyen még a tenger színei is igen látványosak.

A rodosz legjobb strandjai közé tartozó Agathi beach a kivételesen lassan, lagúnaszerűen mélyülő és a homokos partok közé tartozik. A zöldeskék tengerszínekről és homokdűnékről is ismert part gyerekbarátnak számít, a helyiek is nagyon kedvelik.

Tudnivalók a bankkártya használatról Rodoszon: hol használható, mi éri meg a legjobban, hol lehet vele vásárolni és hogyan spóroljunk.

A legjobb szállodák, apartmanok és studiók

Rodosz szállások 2026 itt!