Rodosz nyugati strandjai

Rodosz nyugati strandjai

Rodosz nyugati felén jóval kevesebb a jó strand, ami elsősorban a természet alakította formáknak, illetve a tengeráramlatoknak köszönhető. Ennek köszönhetően a sziget legfőbb nyaralócentrumai kevés kivétellel Rodosz keleti felén kerültek kialakításra, aminek szintén nagy szerepe van abban, hogy nyugaton töredéke a kiépített partszakasz. Rodosz nyugati strandjai között van viszont egy nagy és fontos kivétel, az északnyugati régió: a Rodoszváros és a repülőtér között elterülő vidék.

Itt északnyugaton található ugyanis Ialysos és Ixia, a rodoszi turizmus számára két kiemelt jelentőséggel bíró település. Eme két kisváros szállodakomplexumok tucatjainak és méretes apartmanházaknak biztosít helyet, ahol nyaranta ezrek élvezik egy időben rodoszi nyaralásukat. A szállodák egy része a tenger mentén épült fel, és az előttük elterülő nyugati tengerpartot gyakran népesítik be napernyőkkel és napágyakkal vendégeik számára.

Rodosz nyugati strandjai

Rodosz nyugati strandjai a szélnek és a tenger szeszélyeinek jobban ki vannak téve, emiatt a repülőtértől délebbre már alig találkozni kiépített strandokkal. A sziget ezen oldalán viszonylag hosszan sok a megművelt mezőgazdasági terület is, ezen parcellák gyakran egészen a partig húzódnak, szűk helyet hagyva. Viszonylag kevés kivétel akad csupán, mint pl. a híres rodoszi történelmi látnivaló, Kameiros mellett található strand, vagy a szelet kihasználó szörfösök Fanes település mellett.

Rodosz nyugati partvidéke

A sziget közepétől délebbre a szűkös fövenyt felváltják a meredek, sziklás részek, amik szintén kevéssé kedveznek a strandok kialakításának. Itt van néhány néptelen, hepehupás földutakon és gyalogösvényeken keresztül megközelíthető part, és van egy kevés kiépített sziklastrand, mint pl. a Kopria beach a kritinai erőd mellett, vagy a Fourni beach Monolithos közelében.

Kopria beach Rodosz nyugati oldalán

Rodosz nyugati strandjai összességében kevésbé jók a legtöbb vélemény szerint és közel sincs annyi fürdőhely, mint a keleti oldalon, de néhány gyöngyszemre itt is rábukkanhatunk.

Szállások

Szállodák és apartmanok keresése Rodosz szigetén, utazói véleményekkel és a szállások független értékeléseivel.

A Rodoszra egyénileg repülővel történő utazáshoz a foglalható szállásokat itt találjuk nyaraláshoz és városnézéshez.

Utazási iroda Partnerünk a Personal Tours, mely megbízható utazásszervezőként repülős nyaralásokat kínál a legnépszerűbb városokba.

A repülőtérről transzfer visz a kiválasztott szállásokhoz, majd a kényelmes nyaralást a helyszínen idegenvezető is segíti.

Repülős szervezett nyaralás utazási irodával
error: rodosznyaralas.hu
Scroll to Top