Rodosz információk, tudnivalók 2023

Rodosz információk, tudnivalók

A Görögországban fekvő Rodosz sziget nevét szinte mindenki hallotta már: az információk terén a legtöbbeknek az ókori világ hét csodájának egyike, a rodoszi kolosszus neve ismerős, a történelem kedvelői számára a sziget több ezer éves múltja és lovagok kora érdekes, az utazók pedig előszeretettel látogatják meg nyaralásukon a legjobb strandokat és látnivalókat. Az alábbiakban a fő rodoszi információkat és tudnivalókat olvashatjuk el, hogy megalapozzuk tudásunkat a szigetről.

Rodosz, amely görög nyelven pedig Ρόδος (Rodos) angolul pedig Rhodes néven ismert, az egyik legtöbb élményt nyújtó és legérdekesebb sziget Görögországban. A legjobb mediterrán nyaralási célok között is magasan kiemelkedik remek időjárásával, sokszínűségével és lehetőségeivel, és a család minden tagja számára tartogat valami nagyszerűt. Büszkén mutatjuk be hát Rodoszt, Görögország egyik legsokoldalúbb szigetét, amely párját ritkítóan gazdag történelemmel, látványos természeti látnivalókkal, egyedülálló középkori óvárossal, és számos remek stranddal nyűgözi le az ide látogatókat. Az alábbi információk Rodoszról az alap tudnivalókat tartalmazzák, hogy átfogó képet kapjunk erről az érdekes szigetről.

Rodosz információk, mit érdemes tudni

Rodosz információk

  • További elnevezései: Ρόδος Rodos (görögül), Rhodes (angolul)
  • Hányan élnek Rodoszon? A sziget lakossága: kb. 117.000 fő
  • Mi a sziget legmagasabb pontja? Rodosz legmagasabb pontja: 1215 m (Attavyros)
  • Területe: kb. 1401 km2
  • Partszakasz hossza: kb. 253 km
  • Rodosz fővárosa: Rodoszváros (Rodos, Rhodes town (kb. 50.000 fő)
Információk Rodoszról

Mit érdemes tudni Rodoszról?

Rodosz Görögországban a nagyobb méretű szigetek sorát gyarapítja, és az Égei-tenger negyedik legnagyobb szigeteként csak Kréta, Evia és Leszvosz előzi meg. A görög szigetvilág több száz kisebb-nagyobb tagja közül Rodosz fekszik a legkeletebbre, a török partoktól mindössze húsz kilométerre. A sziget egyik különlegessége, hogy két tenger közötti választóvonal is egyben, ugyanis nyugatról az Égei-tenger, míg keletről a Földközi tenger határolja – Rodosz legdélebbi pontját, a híres Prasonisi beachet emiatt a két tenger találkozásaként is emlegetik sokan, mivel itt különösen látványos a keleti és a nyugati oldal eltérése.

Rodosz a Dodekanészosz-szigetcsoport tagja Görögországban, mely többek között a látványos strandjairól, hegyes-völgyes tájairól, és a mai napig nyugodt hangulatáról ismert Karpathos szigetet is magában foglaló földrajzi egység. A szigetcsoport az Égei-tenger keleti oldalán több mint húsz lakott és száznál is több lakatlan görög szigetből áll, melyek között Rodosz messze a legnagyobb méretű.

Rodosz földrajza és hegyei

Földrajzára elsősorban a dombos, lankás területek jellemzőek, melyeket kisebb-nagyobb szakaszokon laposabb vidékek és hegyes területek szakítanak meg. A sziget legmagasabb pontja a középnyugati részen emelkedő Attavyros, mely 1215 méter magasra tör, és ezzel megosztva Karpathos ugyancsak ilyen magas Kali Limni csúcsával a környező szigetvilág legmagasabb pontja.

A sziget teljes hossza 77 kilométer, melyhez nagyjából középen 37 kilométeres szélesség társul: Rodosz alakja emiatt egy hosszúkás, középtájt valamivel jobban kiszélesedő forma.

Kilátás Rodoszra

Rodosz ókori történelme és a rodoszi kolosszus

Rodosz szigete több mint 5000 éves történelemre tekint vissza Görögországban: több ókori civilizáció is virágzott a szigeten, a Krétáról érkező mínosziak mellett többek között a főníciaiak és a dórok is alapítottak itt városállamokat. A régió uralkodó népei már az ókorban is felfigyeltek a sziget stratégiai elhelyezkedésére, emiatt még Nagy Sándor is fontosnak tartotta, hogy birodalmába olvassza. Rodoszt már a kezdetektől környék kereskedelmi és kulturális központjává tették meg: a sziget lakosai elsősorban az Égei-tenger szigeteivel és az ázsiai térséggel kereskedtek.

Rodosz történelmi információk

A világhíres rodoszi kolosszus Rodosz ókori történelmének része, mely nem csupán egy legenda, hanem a valóságban is létezett. Héliosznak, a napistennek hatalmas szobrát i. e. 292-ben emelték egy győzelem emlékére Rodosz fővárosának kikötőjében, ám a kolosszus alig néhány évtizedet élhetett csupán meg. Az óriási szobor i. e. 226-ban, egy földrengésben pusztult el, darabjait széthordták. Sokáig úgy tartották, hogy a rodoszi kolosszus helye a főváros kikötőjének bejáratánál volt, ahol terpeszben állhatott, de a valóságban ez kevéssé valószínű. Érdekes tudnivaló, hogy ez a nézet leginkább a középkori ábrázolások miatt terjedt el, ám a régészek szerint jóval valószínűbb, hogy nem a kikötő bejáratánál, hanem valahol mögötte állhatott. A rodoszi kolosszus és története a mai napig Rodosz szigetének egyik legismertebb történelmi érdekessége, és még azok is hallottak róla, akik sohasem jártak erre Görögországban.

Rodosz sziget jelképei, a Mandraki kikötő

Információk a lovagok koráról, Rodosz élete a középkorban

Rodosz történelmének egyik legizgalmasabb, legérdekesebb, és a sziget életére a mai napig is nagy hatást állomása a kereszteslovagok megjelenése volt. A lovagok először csak a 12. század végén tűntek fel errefelé, útban a Szentföld felé – eleinte a sziget számukra csupán egy pihenőhelyet jelentett a hosszú tengeri út közben, ahol feltölthették készleteiket, és erőt gyűjthettek a rájuk váró harcokhoz. A lovagok kora bő száz évvel később köszöntött be Rodoszon, amikor 1306-tól fokozatosan megszerezték a hatalmat a sziget felett, és a nép tiltakozása ellenére néhány év leforgása alatt a hatalmukat is teljesen megszilárdították.

Rodosz történelmi óvárosa

A lovagok kétszáz éves uralma alatt Rodosz szigete sokat fejlődött és erősödött, folyamatosak voltak az építkezések, a városok egyre nagyobbakká és népesebbé váltak. A lovagrend élén álló Nagymesterek vezetésével a lovagok saját országukként tekintettek a szigetre, és szinte mindenkit ellenségként kezeltek, aki határaikat fenyegette. A rodoszi lovagok története során a legfőbb riválisnak az Oszmán Birodalom bizonyult, akiknek tengeri ereje folyamatos nyomás alá helyezte a szigetlakókat. Ennek következményeként a lovagok több magaslatra masszív falú őrtornyokat és erődítményeket emeltek, a településeiket megerősített védelemmel látták el, és folyamatosan képeztek ki katonákat.

Ezen időszak erősítették meg jelentősen a fellegvárat Lindosban, erősítették meg Rodoszváros falait, és kerültek felhúzásra olyan lovagvárak, mint amilyen Feraklos, Monolithos, Kritinia vagy Archangelos. A lovagok rodoszi uralmuk alatt többször is megütköztek a török haddal, mígnem 1522-ben a több tízezer ostromlóval, és az őket körbezáró ellenséggel már nem bírtak – a túlélők Máltára költözve elhagyták a szigetet.

Rodosz élete a lovagok után

A lovagok korát Rodosz történelmében négyszáz éves török hódoltság követte, aminek csak az olaszok vetettek véget 1912-ben. Ugyan a török korból ma is számos emléket látni a szigeteten, de az olaszok igyekeztek a legtöbb épületet megtisztítani a török jellegzetességektől, akár újjáépítve vagy áttervezve azokat. A látnivalók felfedezéséhez hasznos információ, hogy néhány mecset, török kori fürdő maradványa ennek ellenére a mai napig megtekinthető, a legtöbb török kori emlék Rodosz fővárosában található.

A török uralom Rodoszon

Az olasz fennhatóság alatt Rodoszon a középkori lovagi eszméket is igyekeztek feleleveníteni, amelynek jegyében számos épületet egyfajta idealizált lovagkori jegyek mentén került felújításra. A sziget végül csak a II. világháborút követően, 1947-ben csatlakozott az egyesült Görögországhoz, melynek ma is tagja.

Tudnivalók Rodoszról napjainkban

Rodosz napjainkra meglehetősen modern szigetté vált Görögországban, ahol a történelem és a jelenkor találkozik. A sziget gazdasága leginkább a mezőgazdaságra (halászat, kultúrnövények termesztése, állattenyésztés, borászat) és az idegenforgalomra épül, utóbbi különösen fontossá, a fejlődés fő mozgatórugójává vált az elmúlt évtizedekben. Fontos rodoszi információ, hogy a szigetet 1938 óta köti össze nemzetközi repülőtér a világ többi részével, így a tömegturizmus elsők között itt honosodott meg Görögországban. A turizmus súlyát tekintve rendkívül beszédes adat, hogy 2019-ben öt és fél millió utas érkezett légi úton a szigetre, mely csupán a COVID-19 okozta korlátozások miatt esett vissza két évre, majd 2022-ben az idegenforgalom már ismét a régi fényében ragyogott.

Napjainkban Rodosz fővárosában, a sziget legészakibb pontján fekvő Rodoszvárosban él a lakosok fele, ám mellette még több mint negyven kisebb-nagyobb település található Rodoszon. A legjelentősebbek közülük Ialyssos, Afandou, Archangelos, Kremasti, Koskinou, Pastida és Lindos, melyek néhány ezer fős, zömében 3-6 ezer állandó lakossal rendelkező kisvárosok. Ezeken felül Rodosz legjobb nyaralóhelyei közé sorolják Faliraki, Stegna, Charaki, Kolymbia, Ixia, Pefkos, Lardos és Kiotari településeket, ahol apartmanok és szállodák százai épültek fel.

A legnagyobb méretű kikötővel Rodoszváros rendelkezik, ahová a méretes kompok, kecses jachtok és vitorlások zöme érkezik, míg többi viszonylag kis méretű, jobbára halászcsónakok kikötésére alkalmas dokk. A hajókirándulások, fakultatív programok többsége is Rodoszváros kikötőjéből indul, melyek Symi szigetre, Chalki szigetre vagy Törökországba mennek.

Nyaralás

Rodosz szigetére Magyarországról, Budapestről is rendszeresen indulnak fapados repülőgépek és közvetlen nyaralójáratok (charterek), így utazási iroda által szervezetten, és egyénileg egyaránt utazhatunk. A legnépszerűbb települések a magyar nyaralók körében Faliraki, Rodoszváros, Kolymbia, Pefkos, Ialysos és Ixia, de ezen felül még sok helyen foglalhatunk szállást.

Kellemes felfedezéseket, sok szép élményt kívánunk Görögországban Rodosz megismerésekor!

Szállások

Szállodák és apartmanok keresése Rodosz szigetén, utazói véleményekkel és a szállások független értékeléseivel.

A Rodoszra egyénileg repülővel történő utazáshoz a foglalható szállásokat itt találjuk nyaraláshoz és városnézéshez.

Utazási iroda Partnerünk a Personal Tours, mely megbízható utazásszervezőként repülős nyaralásokat kínál a legnépszerűbb városokba.

A repülőtérről transzfer visz a kiválasztott szállásokhoz, majd a kényelmes nyaralást a helyszínen idegenvezető is segíti.

Repülős szervezett nyaralás utazási irodával
error: rodosznyaralas.hu
Scroll to Top